1846 előtt a műtét a gyorsaság kérdése volt. Egy képzett sebész kevesebb mint három perc alatt amputálhatott egy végtagot, mert a beteg ennyi ideig bírta elviselni a fájdalmat. Aztán William Morton bemutatta az étert a Massachusetts General Hospitalban, és a műtő véglegesen megváltozott.

Az érzéstelenítők két nagy csoportba sorolhatók. Az általános érzéstelenítők visszafordítható eszméletlenséget okoznak, lehetővé téve a nagyobb műtéteket mozgás vagy tudatosság nélkül. Több célpontra hatnak az agyban, beleértve a GABA-A receptorokat is, és általában fájdalomcsillapítókkal és izomlazítókkal párosítják. Ezzel szemben a helyi érzéstelenítők blokkolják a nátriumcsatornákat az idegvégződésekben, elzsibbasztva egy adott területet, amíg a beteg ébren marad. A lidokain a klasszikus példa, amelyet a fogászati ​​beavatkozásoktól a kisebb öltésekig használnak.

A modern gyakorlat finomította a mesterséget:

• Induction. A propofol vagy egy belélegzett szer másodpercek alatt álmossághoz juttatja a beteget.
• Karbantartás. Az illékony gázok vagy a folyamatos intravénás infúzió ott tartja őket.
• Monitoring. A pulzoximetria, a kapnográfia és a vérnyomásmérés korán felismeri a problémákat.
• Visszafordítás. A hatóanyagok hatása elmúlik vagy visszafordítható, és a beteg kontrolláltan felébred.

A kockázatok valósak, de kezelhetők. Az egészséges betegeknél az anesztézia okozta halálozás ma nagyjából egy a 100 000-200 000-hez, ami töredéke az egy évszázaddal ezelőttinek.