Azokat az élőlényeket, amelyek elég gyorsan tudnak úszni ahhoz, hogy az áramlatoktól függetlenül mozogjanak, nektonnak nevezzük. Ebbe a kategóriába tartozik a legtöbb kifejlett hal, a tintahal, a tengeri emlősök, valamint néhány nagyobb rákféle és hüllő. Ezzel szemben a plankton a vízzel sodródik, a bentosz pedig a tengerfenéken vagy annak belsejében él.

A nektonikus állatok a felszíntől a mélytengerig minden mélységi zónát elfoglalnak. Tájékozódási képességük lehetővé teszi számukra a vándorlást, a zsákmány üldözését, a ragadozók elől való menekülést és a kedvező élőhelyek kiválasztását. Sok faj napi függőleges vándorlást vagy több ezer kilométeres szezonális utazásokat tesz.

A halászatok szinte kizárólag nektonokat céloznak meg. Viselkedésük, fiziológiájuk és populációdinamikájuk megértése ezért központi szerepet játszik az erőforrás-gazdálkodásban. Az akusztikus felmérések, a címkézés és a genetikai módszerek segítenek nyomon követni a mozgásokat és megbecsülni a bőséget. A hőmérséklet, az oxigén és a zsákmány eloszlásának változásai már most is számos nektonfaj elterjedési területét megváltoztatják.

Az áramlattal szemben úszó tonhal a nektont meghatározó függetlenséget példázza.