Néhány víz alatti hegység széles, lapos tetejű, nem hegyes csúcsokkal. Ezeket a hegyomlásokat giotto-knak, vagy asztalos domboknak nevezik. Legtöbbjük vulkanikus szigetként alakult ki, amelyeket később a hullámok a tengerszintig erodáltak, majd a felszín alá süllyedtek, ahogy az alatta lévő tektonikus lemez lehűlt és lesüllyedt.

A guyot-hegység gyakori a Csendes-óceánban, ahol a vulkanikus fenékhegyek láncolatai rögzítik a lemez áthaladását forró pontok felett. Lapos csúcsaikon még mindig lehetnek korallzátony-lerakódások abból az időből, amikor a felszínen voltak, archívumot szolgáltatva a múltbeli tengerszintről és éghajlatról. A csúcsfennsík mélysége jellemzően több száz és néhány ezer méter között mozog.

A guyot-hegység lejtői változatos bentikus közösségeknek adhatnak otthont, a csúcsokon pedig olykor sűrű szűrő táplálkozó populációk élnek, amelyek kihasználják a felgyorsult áramlatokat. Mivel magasan a környező mélységi síkság fölé emelkednek, a guyot-hegység feltűnő célpontjai mind a tudományos mintavételnek, mind – ami még vitatottabb – a mélytengeri bányászati ​​feltárásoknak.

Egyetlen guyot csúcsán és oldalain több tízmillió évre visszanyúló geológiai történelmet képes megőrizni.