A trópusi óceánok tiszta vizében a korallzátonyok néha tökéletes gyűrűket alkotnak, amelyek egy központi lagúnát zárnak körül. Ezek a képződmények atollok. Legtöbbjük vulkanikus szigetek körüli szegélyzátonyként kezdődött; ahogy a vulkán lassan apadt le, a korallok folyamatosan felfelé gyűltek, végül csak a zátony és a lagúna maradt meg.

A külső zátony a nyílt óceánra néz, és megtöri a hullámok erejét. A belső lagúna általában sekély, nyugodt, és foltos zátonyokkal és homokos fenekű területekkel van tele. Az atollok gazdag tengeri élővilágot biztosítanak, mégis alacsony fekvésük miatt sebezhetőek a tengerszint emelkedésével, az óceán felmelegedésével és a viharkárokkal szemben.

Klasszikus példák találhatók a Csendes-óceánban és az Indiai-óceánban. Charles Darwin először a Beagle hajó útja során vetette fel az atollképződés süllyedéselméletét; a modern fúrások és kormeghatározás nagyrészt megerősítette ezt. Ma az atollok természetes laboratóriumként is szolgálnak a zátonyok ellenálló képességének és a korallzátonyok növekedésének határainak tanulmányozására.

• Gyűrű alakú korallzátony, amely egy lagúnát zár körül
• A vulkáni szigetek süllyedésével alakulnak ki
• Alacsony tengerszint feletti magasság és nagyon érzékeny a tengerszint emelkedésére
• Támogatja a sokszínű tengeri közösségeket