A szilázs erjesztett, magas nedvességtartalmú takarmány, amelyet állati takarmányozásra tárolnak. Fűből, kukoricából, cirokból, lucernából vagy más növényekből készül, zölden vágják és légmentesen csomagolják, hogy a tejsavbaktériumok erjeszthessék a cukrokat. A sav tartósítja a takarmányt és távol tartja a romlást okozó organizmusokat.

A technika a 19. század végén terjedt el, és a 20. században vált szabvánnyá a tejgazdaságokban. Kulcsfontosságú előnye van a szénával szemben: nem függ a jó, száraz időjárástól. A gazda egy esős héten is le tudja kaszálni és silózni a termést, ami tönkretenné a szénát. Ez a megbízhatóság fontos Észak-Európában, a Csendes-óceán északnyugati részén és más párás régiókban.

Gyakori silózási típusok

• Fűszilázs: a mérsékelt égövi tejgazdaságok standardja
• Kukoricaszilázs: magas energiatartalmú, széles körben használják szarvasmarhák takarmányozásában
• Lucerna szilázs: magas fehérjetartalmú, nehezen silózható
• Teljes kiőrlésű gabonaszilázs: zölden vágott árpa, búza vagy zab

A tárolási lehetőségek közé tartoznak a bunker silók, a toronysilók és a csomagolt bálák. A kulcs az oxigén kizárása. A rosszul lezárt siló felmelegszik, penészesedik és elveszíti takarmányértékét. A jól elkészített szilázs enyhén édes és savas illatú, és a szarvasmarhák szívesen esznek belőle.