A takarónövény olyan növény, amelyet elsősorban a talaj védelme és gazdagítása, nem pedig betakarítás céljából termesztenek, jellemzően a fő haszonnövények között vagy az ugaroltatási időszakban. A gyakori takarónövények közé tartozik a lóhere, a bükköny, a rozs, a zab, a hajdina, a retek és a mustár. Csökkentik az eróziót, elnyomják a gyomokat, szerves anyagot adnak hozzá, megkötik a nitrogént (hüvelyesek esetében), felveszik a maradék tápanyagokat, javítják a talaj szerkezetét, és támogatják a beporzókat és a hasznos rovarokat. A takarónövények termesztése az ókori római és kínai mezőgazdaságig nyúlik vissza, ahol a hüvelyeseket és a fűféléket a talaj termékenységének helyreállítására használták. Az érdeklődés a 20. és 21. században megnőtt, ahogy egyre nőtt az aggodalom a talajromlás, a tápanyag-lefolyás és az éghajlatváltozás miatt. A takarónövények termesztését kaszálással, hengerezéssel, legeltetéssel vagy gyomirtó szerrel lehet megszüntetni, és talajtakaróként hagyni, vagy zöldtrágyaként bedolgozni a talajba. Központi gyakorlatot képviselnek a természetvédelmi mezőgazdaságban, a biogazdálkodásban és a regeneratív mezőgazdaságban, és az Egyesült Államokban és Európában kormányzati költségmegosztási programok támogatják őket.