A tantra rituális és meditatív rendszerek családja, amelyek a hinduizmuson és a buddhizmuson belül fejlődtek ki nagyjából az első évezred közepétől. Maga a szó jelenthet „szövőszéket” vagy „keretet”, ami összefonódó gyakorlatok és szövegek összességére utal.

Jellemző vonásai közé tartozik a mantrák használata, az istenségek komplex vizualizációi, a mandalák vagy jantrák néven ismert rituális ábrák, és egyes irányzatokban a tisztátalannak tekintett anyagok vagy cselekedetek szándékos használata. A cél a gyors átalakulás – a gyakorló istenivel való azonosságának felismerése, vagy a spirituális felszabadulás és a világi hatalmak elérése. A hindu tantra gyakran Siva és Sakti imádatára összpontosít; a buddhista tantra, különösen tibeti formáiban, az istenség-jógát a mahájána filozófiai keretbe integrálja.

A közhiedelem néha a tantrát szexuális technikára redukálja. Míg bizonyos antinomikus szövegek szexuális szimbolikát és ritkábban szexuális rituálékat alkalmaznak, a tantrikus gyakorlat nagy része a vizualizációval, a mantrával és a belső jógikus folyamatokkal foglalkozik. Az átadás jellemzően a tanítótól a gondosan felkészített tanítványhoz történik; a titoktartás és a beavatás továbbra is fontos szerepet játszik sok leszármazási vonalban.

A tantra a testet és az érzékeket nem elutasítandó akadályokként, hanem a felébredés eszközeiként kezeli, ha megfelelően megértik és irányítják őket.