Abraham Maslow szükséglethierarchiája piramis alakban rendezi el az emberi motivációkat. Az alapot a fiziológiai szükségletek alkotják; ezt követik a biztonsági szükségletek; majd a hovatartozás és a szeretet iránti vágy; végül a megbecsülés; és a csúcson az önmegvalósítás – a saját lehetőségeinek kibontakoztatása.

Maslow azt javasolta, hogy az alacsonyabb rendű szükségleteket kellőképpen ki kell elégíteni ahhoz, hogy a magasabb rendű szükségletek erős motivátorrá váljanak. Az éhező embert elsősorban nem az önbecsülés vagy a kreativitás érdekli. Amint az alapvető szükségletek kielégülnek, a figyelme felfelé irányul. Az önmegvalósítást az elfogadás, a spontaneitás, a kreativitás és az énen kívüli problémákra való összpontosítás jellemzi. A hierarchia későbbi változatai néha magukban foglalják a kognitív szükségleteket, az esztétikai szükségleteket és a transzcendenciát.

A modell inkább egy gondolkodási keretrendszer, mint szigorú empirikus törvény. Az emberek néha magasabb rendű szükségleteket követnek, még akkor is, ha az alacsonyabb rendűek bizonytalanok, és a kultúrák abban különböznek, hogy milyen hangsúlyt fektetnek az egyéni önmegvalósításra a közösségi hovatartozással szemben. Mindazonáltal a hierarchia továbbra is az egyik legszélesebb körben tanított motivációs elképzelés, és továbbra is befolyásolja az oktatást, a vezetést és a tanácsadást.

Maslow piramisa azt sugallja, hogy az emberi motiváció rétegzett, és a legmagasabb réteg csak akkor jelenik meg, ha az alapok szilárdak.