A Gestalt német szó, jelentése „szervezett egész”. A Gestalt pszichológiai iskola hangsúlyozta, hogy az érzékelés egésze különbözik érzékszervi részeinek összegétől. Az elme struktúrát hoz létre, az elemeket koherens formákba csoportosítva automatikusan működő elvek szerint.

Max Wertheimer, Wolfgang Köhler és Kurt Koffka megkérdőjelezték azt az elképzelést, hogy az érzékelés apránként, elemi érzékelésekből épül fel. Rámutattak olyan jelenségekre, mint a látszólagos mozgás – két, egymás után felvillanó, álló fény egyetlen mozgó fényként jelenik meg –, valamint egy jelenet alakra és háttérre történő közvetlen szerveződésére. A csoportosítás alapelvei közé tartozik a közelség, a hasonlóság, a folytonosság, a lezártság és a közös sors. Ezek az elvek leírják, hogy a vizuális rendszer hogyan részesíti előnyben az egyszerű, stabil és teljes szerveződéseket.

A Gestalt-elmélet később befolyásolta a problémamegoldással, a belátással és a társas észleléssel kapcsolatos munkákat. Bár a korai Gestalt-pszichológusok nem határozták meg teljes mértékben a fiziológiai mechanizmusokat, a modern látástudomány megerősítette, hogy az általuk leírt szerveződési tendenciák közül sok a kérgi feldolgozás korai szakaszában jelentkezik.

Nem élek és foltok gyűjteményét látjuk. Tárgyakat, jeleneteket és mintákat látunk. A Gestalt-pszichológia ezt az eredményt nevezte meg.