Minden ember egy olyan joggal születik, amelyet semmilyen kormány, kultúra vagy többség nem vonhat vissza. Az emberi jogok ezen az egyszerű ragaszkodáson alapulnak. Nem ajándékok, amiket a hatalmasok adnak, hanem korlátokat szabnak annak, amit a hatalmasok tehetnek.

A modern lista a második világháború után alakult ki, amikor az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata egyetlen dokumentumban gyűjtötte össze a korábbi évtizedek küzdelmeit. Az élet, a szabadság, a személyi biztonság, a rabszolgaság és a kínzás alóli mentesség, a törvény előtti egyenlőség, a gondolat és a meggyőződés szabadsága – ezek váltak az alapjául. A későbbi szerződések az oktatáshoz, a munkához, az egészséghez és a kulturális életben való részvételhez fűződő jogokat is hozzáadták. A nyelvezet egyetemes ambíciójú, a végrehajtása mégis egyenetlen marad, és gyakran a politikai akarattól függ.

A kritikusok rámutatnak, hogy a jogok ütközhetnek. A szólásszabadság sértheti a méltóságot; a vallásszabadság ütközhet a nők vagy a szexuális kisebbségek egyenlőségével. Mások azzal érvelnek, hogy a modern keretrendszer nyugati eredete miatt kevésbé meggyőző azokban a társadalmakban, amelyek a kollektív harmóniát vagy a vallási kötelességet helyezik előtérbe. Az alapgondolat mégis ellenállónak bizonyult: bizonyos rossz dolgok rosszak, függetlenül attól, hogy ki szenvedi el őket, és függetlenül attól, hogy mit mondanak a helyi szokások.

• A polgári és politikai jogok védik az egyént az állammal szemben.
• A gazdasági és szociális jogok biztosításáról az államnak pozitív gondoskodást kell nyújtania.
• A kollektív jogok, mint például az önrendelkezés, inkább csoportokat, mintsem csak egyéneket érintenek.

Amikor a bíróságok vagy az aktivisták az emberi jogokra hivatkoznak, egy olyan mércére hivatkoznak, amely azt állítja, hogy minden adott rezsim vagy hagyomány felett áll.