Amikor a tengervíz hőmérséklete több hétig csak egy-két fokkal emelkedik a normál nyári szint fölé, sok korall kiűzi a szöveteiben élő színes algákat. A korall rikítófehérré válik – ezt a jelenséget kifehéredésnek nevezik. Szimbiotikus partnereik nélkül a korallok elveszítik egyik fontos energiaforrásukat, és fogékonyabbá válnak a betegségekre és az éhezésre.

A korallzátony-fehéredés stresszreakció, nem azonnali halálos ítélet. Ha a hőmérséklet gyorsan mérséklődik, a korallok újra algásodhatnak és regenerálódhatnak. A hosszan tartó vagy ismételt fehéredés azonban gyakran elpusztítja a kolóniát. A tömeges fehéredési események gyakorisága és földrajzi kiterjedése is megnőtt a globális hőmérséklet emelkedésével, a Karib-térségtől a Nagy-korallzátonyig és a Csendes-óceán középső részéig számos zátonyra hatással lévén.

A helyi stresszorok, mint például a szennyezés és a túlhalászás, csökkenthetik a kifehéredés küszöbértékét. A vezetők figyelemmel kísérik a tengerhőmérséklet-előrejelzéseket, hogy előre jelezzék az eseményeket, és néha olyan beavatkozásokat is megkísérelnek, mint az árnyékolás vagy az evolúció elősegítése, bár a nagyszabású védelem végső soron az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésétől függ.

Egy valaha élénk színű zátony egyetlen meleg évszak alatt fehér vázas tájjá válhat.