A tengervíz elektromos áramvezető képessége elsősorban az oldott ionok koncentrációjától függ. A vezetőképesség ezért a sótartalom pontos és könnyen mérhető mérőszáma. Az oceanográfusok a vezetőképességet siemens/méterben adják meg, majd az értéket a hőmérsékletet és a nyomást is figyelembe vevő, bevett egyenletek segítségével átszámítják a gyakorlati sótartalomra.

A modern CTD-műszerek nagy frekvencián rögzítik a vezetőképességet, a hőmérsékletet és a mélységet, ahogy a vízoszlopon keresztül süllyednek. Az így kapott profilok feltárják a víztömeg szerkezetét, a keveredést és a cirkulációs útvonalakat. Mivel a vezetőképesség-érzékelők gyorsan és stabilan reagálnak, mind a fedélzeti, mind az autonóm sótartalom-megfigyelések gerincét alkotják.

Az abszolút sótartalom, amely figyelembe veszi a tengervíz összetételének regionális különbségeit, ma már előnyben részesül a pontos sűrűségszámításokhoz, a vezetőképesség azonban továbbra is az a megfigyelhető érték, amelyből a sótartalmat levezetik. A standard tengervízzel szembeni kalibrálás biztosítja a konzisztenciát a globális megfigyelőrendszerben.

Egy jól kalibrált vezetőképesség-mérő cella könnyen kimutatja a sótartalom néhány századrészének változását is.