A korallzátonyokat apró állatok, úgynevezett polipok építik. Minden polip kalcium-karbonát vázat választ ki. Évezredek alatt ezek a vázak olyan struktúrákká rakódnak össze, amelyek az űrből is láthatók. A Nagy-korallzátony több mint 2300 kilométer hosszan húzódik. A zátonyok az óceán fenekének kevesebb mint 1 százalékát borítják, de a tengeri fajok körülbelül egynegyedét táplálják.

A korallok szimbiózisban élnek a zooxanthelláknak nevezett algákkal. Az algák fotoszintézissel biztosítják a táplálékot, és adják a korallok színét. Amikor a víz túl melegszik, a korallok kiűzik az algákat, és kifehérednek. Ez kifehéredés. A kifehéredett korall nem halt meg, de éhezik. Ha a hőmérséklet magas marad, elpusztul.

A zátonyok bajban vannak. Tömeges korallfehéredési események sújtják a Nagy-korallzátonyt 1998 óta. A szennyezés, a túlhalászás és az óceánok savasodása tovább növeli a stresszt. A tudósok becslése szerint a világ korallállományának fele az elmúlt 30 évben elveszett. A helyreállítási projektek keretében koralltöredékeket ültetnek és hőtűrő törzseket tenyésztenek, de a kibocsátás csökkentése nélkül nem tudják lépést tartani a helyzettel.

Főbb fenyegetések

• Óceánok felmelegedése
• Óceánok savasodása
• Szennyezés és lefolyás
• Túlhalászás
• Tengerparti fejlesztés