Az oszlop egy függőleges szerkezeti elem, amely lefelé vezeti a terheket. A gerendák, födémek és tetők súlyát az alapozáshoz viszi. Elsősorban nyomás alatt működik. Egy rövid, vastag oszlop összenyomódik. Egy magas, karcsú oszlop meghajlik. A hosszúság, az alak és az anyag közötti kapcsolat határozza meg, hogy mekkora terhet képes elbírni. Az oszlopok az építészet egyik legrégebbi szerkezeti elemei. A görögök kőből faragták őket. A rómaiak finomították az arányaikat. A modern mérnökök acélból és vasbetonból építik őket.

Az oszlopoknak sokféle típusa létezik. Az acéloszlop gyakran I alakú vagy üreges cső. A betonoszlopot betonacéllal erősítik meg, és lehet helyszínen öntve vagy előre gyártva. A faoszlopot könnyűszerkezetes szerkezetekben használják. Az összetett oszlop acélt és betont kombinál. Az oszlop lehet látszó vagy falba rejtett. Egyes épületekben az oszlopok díszesek, máshol rejtettek.

A kapcsolatok fontosak. Egy oszlopnak át kell adnia a terhet az alapozásnak, és fel kell vennie a terheket a felette lévő gerendákról és födémekről. Egy rosszul kidolgozott kapcsolat meghibásodhat, különösen szeizmikus vagy szélterhelés alatt. Földrengésveszélyes övezetekben az oszlopokat úgy kell megtervezni, hogy törés nélkül hajoljanak, és a kapcsolatoknak erősebbeknek kell lenniük, mint az elemek. Az oszlop egy egyszerű koncepció. A mérnöki munka nem az.