Szárazság sújtja a kukoricatermesztő övezeteket, és egyes földek kétszer annyit teremnek, mint mások. Az agrogenomika rákérdez, hogy miért. A genomikát a mezőgazdaságban alkalmazza, a növények és az állatállomány DNS-ét vizsgálva, hogy megtalálja a hozam, a betegség-ellenállóság, a szárazságtűrés és a tápanyagtartalom mögött álló géneket. A cél az, hogy jobb növényeket és állatokat tenyésztsenek gyorsabban, mint ahogy azt a hagyományos szelekció lehetővé teszi.

A hagyományos nemesítés a megfigyelésen és a türelemre támaszkodik. A nemesítő két fajtát keresztez, felneveli az utódokat, és kiválasztja a legjobbat. Ez évekig tart. A genomikai eszközök lerövidítik a ciklust. A nemesítők több ezer növény DNS-ét szekvenálják, azonosítják a kívánatos tulajdonságokhoz kapcsolódó markereket, és a palántákat még azelőtt szelektálják, hogy azok a szántóföldre kerülnének. A genomikai szelekció átalakította a tejelő szarvasmarha-tenyésztést, és terjed a búzára, a rizsre és a kukoricára is.

A technológia kérdéseket is felvet. A CRISPR-rel végzett génszerkesztés olyan tulajdonságokat hozhat létre, amelyek a hagyományos nemesítéssel soha nem alakulnának ki. Ki dönti el, hogy mely szerkesztések elfogadhatók? Kinek a tulajdonában vannak a kapott magok? A fejlődő országok gazdái esetleg nem engedhetik meg maguknak az engedélyezési díjakat. A tudomány gyorsan fejlődik. A szabályok lassan változnak.

Az agrogenomika nem csak a nagyobb terméshozamról szól. Arról is, hogyan lehet egyre több földterületen, kevesebb vízzel, változó éghajlat mellett ellátni a lakosságot élelemmel. Ez az a kihívás, amelynek a terület próbál megfelelni.