Az alak-háttér szerveződése az az érzékelési tendencia, hogy egy vizuális jelenetet egy központi tárgyra – az alakra – és az azt megelőző háttérre választunk szét. Az alak általában közelebbinek, strukturáltabbnak és emlékezetesebbnek tűnik; a háttér pedig mögötte látszik kiterjedni.

A hozzárendelést nem kizárólag az inger diktálja. Ugyanazok a kontúrok tekinthetők alaknak vagy háttérnek a figyelemtől, az elvárásoktól és a környező kontextustól függően. A klasszikus megfordítható alakzatok – mint például a vázaarc illúzió – azt mutatják, hogy ugyanaz a retinakép két összeegyeztethetetlen szerveződést is támogathat, de nem mindkettőt egyszerre. A figurához jellemzően közös kontúrokat rendelnek, így a háttérnek nincs határozott alakja a határon.

Az alakzat és a háttér elkülönítése a vizuális feldolgozás korai szakaszában történik, és a tárgyfelismerés előfeltétele. Enélkül a látómező differenciálatlan mozaik marad. Ugyanez az elv érvényes – módosításokkal – a hallási jelenetekre is: a dallam kiemelkedik a kísérő harmóniából vagy zajból.

Ahhoz, hogy egy tárgyat egyáltalán lássunk, először el kell döntenünk, hogy mi a tárgy és mi a háttér. Az ábra-háttér szerveződése hozza meg ezt a döntést.