Az abszolút küszöb az inger leggyengébb szintje, amelyet egy személy az esetek felében képes érzékelni. Ezen szint alatt az inger általában nem jut érzékelésre; felette az érzékelés válik megbízhatóbbá. A koncepció a tizenkilencedik századi pszichofizikából származik, és máig az érzékszervi érzékenység alapvető mérőszáma.

Az érzékenységi küszöbértékek érzékszervenként és egyénenként eltérőek. Egy gyertyaláng tiszta éjszakán ideális körülmények között akár harminc mérföldről is látható; egy óra ketyegését egy csendes szobában akár hat méterről is hallani lehet. Az íz- és szaglási küszöbértékek a vegyi anyagtól és a megfigyelő állapotától függően változnak. Az életkor, a fáradtság, a figyelem és az elvárások mind eltolják a mért értéket. A modern tesztelés gyakran olyan jelérzékelési módszereket alkalmaz, amelyek elválasztják a valódi érzékenységet a megfigyelő „igen” kimondására való hajlandóságától.

Az 50 százalékos kritérium konvencionális. Elismeri, hogy a detektálás valószínűségi, nem pedig mindent vagy semmit elven alapul. A küszöbértéken lévő inger nem láthatatlan vagy hallhatatlan az idő felében semmilyen egyszerű értelemben; inkább az általa kiváltott belső válasz néha elég erős ahhoz, hogy átlépje a döntési kritériumot, néha pedig nem.

Az abszolút küszöbérték ismerete segít a mérnököknek kijelzők és riasztások tervezésében, és kvantitatív kiindulópontot ad a pszichológusoknak annak tanulmányozásához, hogyan válik az érzékelésből érzékelés.