A sztoicizmus azt tanítja, hogy az erény az egyetlen jó, és minden más – az egészség, a vagyon, a hírnév – közömbös. A citiumi Zenón által i. e. 300 körül alapított sztoikusok azt állították, hogy arra kell összpontosítanunk, amit irányítani tudunk: az ítéleteinkre, a vágyainkra, a tetteinkre. Amit nem tudunk irányítani – az időjárás, más emberek, a múlt –, ne zavarjon minket. A cél az apátia, a természet megértéséből és a történések elfogadásából fakadó nyugalom állapota. Marcus Aurelius, Epiktétosz és Seneca a leghíresebb sztoikusok. Marcus római császár, Epiktétosz egykori rabszolga, Seneca államférfi és drámaíró volt. Írásaik gyakorlati útmutatók a nyomás alatti jóléthez.

A sztoicizmus az utóbbi években újra felemelkedett, különösen azok körében, akik bizonytalan időkben a rugalmasságot keresik. Nem az érzelmek elfojtásáról szól. Arról, hogy ne uralkodjanak rajtunk. Nem a passzivitásról. Arról szól, hogy erényesen cselekedjünk, függetlenül az eredményektől. A negatív vizualizáció, a naplóírás és a tudatos elfogadás sztoikus gyakorlatait a modern önsegítő és kognitív terápia is átvette. A kritikusok azzal érvelnek, hogy a sztoicizmus hideg lehet, hogy alábecsüli a kapcsolatokat és az érzelmeket. A védelmezők azt válaszolják, hogy megfelelően értékeli őket, mint olyan dolgokat, amelyeket élvezni lehet, de amelyekre nem lehet támaszkodni. A sztoicizmus a belső szabadság filozófiája.

Sztoikus elvek

• Az erény az egyetlen jó. Minden más közömbös.
• Irányítás. Koncentrálj arra, amit irányítani tudsz.
• Elfogadás. Fogadd el, amit nem tudsz irányítani.
• Nyugalom. Ápold az apátiát, a zavaró szenvedélyektől való szabadságot.

A sztoicizmus nem ugyanaz, mint a passzivitás. Cselekvésre való felhívás, amelyet az ész és az erény vezérel.