A pozitivizmus szerint a tudás tudományos megfigyelésből származik. Elutasítja a metafizikát, mint értelmetlen dolgot, és ragaszkodik ahhoz, hogy az állításoknak empirikusan ellenőrizhetőnek kell lenniük. Auguste Comte alapította a mozgalmat a 19. században, azzal érvelve, hogy az emberi gondolkodás három szakaszon megy keresztül: teológiai, metafizikai és pozitív. A pozitív szakaszban feladjuk a miértek kérdését, és a hogyanra koncentrálunk. Szabályosságokat írunk le, nem lényegeket. A logikai pozitivizmus, egy 20. századi, a Bécsi Körhöz kapcsolódó mozgalom, megpróbálta formalizálni ezt a programot. Azt állította, hogy az értelmes állítások vagy analitikusak, mint a matematika, vagy empirikusan ellenőrizhetők, mint a tudomány. Minden más nonszensz.

A logikai pozitivizmus saját súlya alatt omlott össze. Maga a verifikációs elv empirikusan nem verifikálható. A pozitivizmus azonban maradandó nyomot hagyott a filozófiában, a tudományban és a társadalomtudományban. Szigorú empirikus kutatást és a spekulációval szembeni szkepticizmust ösztönzött. Hatással volt a behaviorizmusra a pszichológiában, a strukturalizmusra az antropológiában és a kvantitatív módszerekre a szociológiában. A kritikusok azzal érvelnek, hogy a pozitivizmus túl szűk látókörű, hogy figyelmen kívül hagyja a jelentést, az értelmezést és az értékeket. A védelmezők azt válaszolják, hogy őszintén tartja a kutatást. A pozitivizmus és kritikusai közötti vita a társadalomtudomány filozófiájában folytatódik.

Pozitivista témák

• Empirikus igazolás. Az állításoknak megfigyeléssel tesztelhetőeknek kell lenniük.
• A metafizika elutasítása. Az ellenőrizhetetlen állítások értelmetlenek.
• A tudomány egysége. Minden tudomány közös módszertant alkalmaz.
• Értéksemlegesség. A tudománynak mentesnek kell lennie a normatív ítéletektől.

A pozitivizmus nem ugyanaz, mint az empirizmus, bár a kettő átfedésben van. Az empirizmus a tudáselmélet. A pozitivizmus a tudomány programja.