Immanuel Kant úgy gondolta, hogy az erkölcs nem függhet attól, hogy mit akarunk, vagy mi hasznos. Kötelező érvényűnek kell lennie, függetlenül a vágyaktól vagy a következményektől. A kategorikus imperatívusz az erkölcs legfelsőbb elvének elnevezése, és többféle megfogalmazásban létezik. A leghíresebb így szól: csak annak a maximának a szerint cselekedjünk, amelyet egyúttal egyetemes törvénnyé is tudunk tenni. Teszteljük a cselekvésre való jogunkat azzal, hogy megkérdezzük, vajon mindenki tudna-e aszerint cselekedni.

Kant szembeállította a kategorikus imperatívuszokat a hipotetikus imperatívuszokkal. A hipotetikus imperatívusz megmondja, mit kell tenned, ha egy bizonyos célt el akarsz érni: ha egészséges akarsz lenni, mozogj. A kategorikus imperatívusz feltétel nélkül parancsol. A második megfogalmazás így szól: az emberiséget, akár önmagadban, akár másokban, mindig célként kezeld, soha ne pusztán eszközként. A harmadik a célok birodalmáról beszél, ahol a racionális lények együtt alkotják az erkölcsi törvényeket. Kant úgy vélte, hogy ezek a megfogalmazások ugyanazt az elvet fejezik ki. A hazugság, a csalás és az ígéretek megszegése nem állja meg az egyetemesíthetőség próbáját, mert egy olyan világ, ahol mindenki megtenné ezeket, aláásná azokat a gyakorlatokat, amelyekre ezek épülnek.

Kant megfogalmazásai

• Egyetemes törvény. Csak olyan maximák alapján cselekedj, amelyeket egyetemesnek tartasz.
• Emberiség. Tekints az emberekre célként, ne pusztán eszközként.
• A végek királysága. Járj el törvényhozóként egy racionális lények közösségében.

A kategorikus imperatívusz a deontológiai etikát alapozza meg, amely szerint bizonyos cselekedetek következményeiktől függetlenül helytelenek.