A klasszikus kondicionálásban az elsajátítás az a fázis, amikor egy semleges inger először kapcsolódik egy feltétel nélküli ingerhez. A kutya meghallja a metronómot, majd ételt kap. Elégséges párosítás után a metronóm önmagában nyáltermelést vált ki. Ez a fokozatos erősödés az elsajátítás.

A folyamat nem azonnali. A korai próbák kevés változást hoznak. Ezután a feltételes válasz megerősödik, gyakran negatívan gyorsuló görbét követve. Az időzítés számít: a semleges ingernek általában rövid időközönként meg kell előznie a feltétel nélküli ingert. A szomszédosság önmagában nem elég; a szervezetnek az első ingert is megbízható prediktorként kell kezelnie.

Az elsajátítás a feltételes válasz erőssége vagy gyakorisága alapján mérhető. Miután az asszociáció létrejött, a további párosítások csak szerény javulást eredményezhetnek. A kihalás akkor kezdődik, amikor a feltételes inger önmagában jelenik meg, és a válasz gyengül.

• Az inger-válasz kapcsolat kezdeti tanulása
• Ismételt párosítást igényel
• Érzékeny az időbeli szomszédosságra és a véletlenszerűségre
• Megelőzi a válaszadás aszimptotikus szintjét

Ugyanez a kifejezés jelenik meg az operatív kondicionálásban a viselkedés megerősítés általi korai megerősítésére, bár a mechanizmusok eltérőek.