Az életrajz, amelyet az azt megélő személy mesél el, önéletrajz. A szerző kiválasztja az eseményeket, megformálja a narratívát, és bemutatja az olvasóknak az én egy verzióját. A személyes naplóval ellentétben az önéletrajz egy közönségnek íródik, ezért választási lehetőséget foglal magában arról, hogy mit foglaljon bele, mit hagyjon ki, és hogyan értelmezze a múltat.

Néhány önéletrajz a gyermekkortól kezdve törekszik az átfogó lefedettségre; mások egy adott időszakra vagy témára összpontosítanak – politikai karrierre, lelki megtérésre, betegséggel való küzdelemre. A forma olyan reflexiót tesz lehetővé, amelyet a korabeli feljegyzések nem tudnak nyújtani. Az emlékezet szelektív és rekonstrukciós, így a létrejövő portré mindig inkább értelmezés, mint teljes tényszerű feljegyzés.

Az olvasók kíváncsisággal és szkepticizmussal vegyes érdeklődéssel közelítik meg az önéletrajzokat. A hangvétel bensőséges, mégis a szerzőnek minden oka megvan arra, hogy kedvező vagy koherens énképet mutasson be. A legjobb példák a komplexitást és az ellentmondásokat ismerik el. Akár közszereplőről, akár magánszemélyről van szó, az önéletrajz továbbra is az egyik legfontosabb módja annak, ahogyan az emberek írásban próbálják értelmezni saját létezésüket.