Egy levélregény dokumentumok sorozatán keresztül mesélődik el – általában leveleken, de néha naplóbejegyzéseken, újságkivágásokon vagy elektronikus üzeneteken. A történet magából a levelezésből bontakozik ki.

Samuel Richardson Pamela és Clarissa című művei honosították meg ezt a formát az angolban; későbbi példák közé tartozik Goethe Az ifjú Werther fájdalmai című műve, Stoker Drakula című műve, valamint számos modern kísérlet e-mailekkel, szöveges üzenetekkel és vegyes technikával. A módszer közvetlenséget és intimitást teremt; az olvasók úgy érzik, mintha magánjellegű kommunikációt hallanának. Több perspektívát is lehetővé tesz, ha több levelezőpartner is közreműködik, és feszültséget kelthet a levelek közötti szüneteken és késéseken keresztül.

A kihívások közé tartozik a hihetőség megőrzése – miért írnának a szereplők ilyen részletesen? – és a monotonitás elkerülése. A képzett szakemberek variálják a hangokat, a dokumentumok közötti réseket használják fel a drámai hatás érdekében, és hagyják, hogy maga a forma a jelentés részévé váljon. A levélregény továbbra is rugalmas eszköz a szubjektivitás, a megbízhatatlanság és az írott kommunikáció kapcsolatokat formáló mechanizmusainak feltárására.

Amikor egy regény elbeszélését teljes egészében a szereplők által létrehozott levelek vagy dokumentumok hordozzák, akkor episztoláris .