Az archaizmus egy olyan szó, kifejezés vagy stilisztikai jellemző, amely kiment a hétköznapi használatból, és most szándékosan régimódinak tűnik. Az írók egy letűnt korszak felidézésére, méltóság kölcsönzésére, vagy alkalmanként ironikus távolságtartás megteremtésére használják.

Spenser a Tündérkirálynő című művét archaikus kiejtéssel töltötte meg, hogy lovagi múltra utaljon. Későbbi költők és regényírók a „thou”, a „hath” vagy az elavult szókincshez nyúltak, amikor a korábbi angol nyelv textúrájára vágytak. A történelmi fikcióban ez az eszköz növelheti a hitelességet; a kortárs írásokban viszont fennáll a veszélye annak, hogy modorosnak vagy értékesnek hangzik, ha túlzottan használják. Néhány archaizmus sokáig fennmaradt a rögzült kifejezésekben, a jogi nyelvezetben vagy a vallási rituálékban, miután eltűnt a mindennapi beszédből.

A hatás azon múlik, hogy az olvasó felismeri-e, hogy a nyelv már nem aktuális. Amikor ezt a felismerést megosztja az olvasó, az archaizmus egy kis ablakot nyit egy másik időre. Amikor nem az, a szó egyszerűen csak zavarba ejt vagy eltereli a figyelmet.

Egy szándékosan modern mondatba helyezett nyelvi kövület archaizmus.