Az allegória egy elbeszélés, vers vagy kép, amely két szinten olvasható: egy felszíni történet és egy mélyebb, gyakran erkölcsi vagy politikai jelentés. A szereplők, a helyszínek és az események szisztematikusan absztrakt gondolatokat vagy történelmi valóságokat képviselnek.

George Orwell @@Én@@Állatfarm című műve egy haszonállatok közötti lázadást mesél el, miközben egyidejűleg feltérképezi az orosz forradalom menetét. Edmund Spenser @@Én@@A tündérkirálynő című műve lovagokat és hölgyeket mutat be, akiknek kalandjai erényeket és bűnöket testesítenek meg. A középkori erkölcsi színdarabok megszemélyesített absztrakciókat mutattak be, mint például az „Áldott ember” és a „Jó cselekedetek”. Az allegória ereje abban rejlik, hogy képes az absztrakt érvelést konkréttá és emlékezetessé tenni, és a kritikát a cenzorokon keresztül átcsempészni azzal, hogy fikcióba öltözteti azt.

Nem minden szimbolikus mű allegória. Az igazi allegória tartós, egyértelmű megfelelést tart fenn a szó szerinti és az átvitt szint között. A modern olvasók néha ellenállnak a klasszikus allegória didaktikus jellegének, mégis a forma továbbra is megjelenik a politikai szatírában, a fantasyben és a vizuális művészetben, valahányszor egy író vagy művész azt akarja, hogy a közönség a történeten keresztül egy nagyobb állítást lásson.

Amikor egy mese folyamatosan önmagán túlra mutat egy második, szervezett jelentésre, akkor allegóriaként funkcionál.