A közös erőforrás olyan dolog, amit mindenki használhat, de az egyik ember használata csökkenti a többiek számára elérhető erőforrásokat. Az óceánban élő halak, a talajvíz és a közlegelők klasszikus példák. Rivalizálnak egymással – ha én fogok egy halat, te nem – de nem kizárhatóak –, nehéz megakadályozni abban, hogy megpróbáljam.

Ez a kombináció túlzott kihasználáshoz vezet. Minden halász profitál a nagyobb fogásokból, míg a kimerülés költségét mindenki viseli. Az eredmény a közös vagyon tragédiája. Garrett Hardin 1968-ban tette népszerűvé az elképzelést, bár Elinor Ostrom később bebizonyította, hogy a közösségek a megfelelő szabályokkal és bizalommal sikeresen kezelhetik a közös erőforrásokat.

A megoldások közé tartoznak a kvóták, az engedélyek, a privatizáció és a közösségi irányítás. Nincs egyetlen olyan megközelítés, amely mindenhol működne. A kulcs az egyéni ösztönzők összehangolása az erőforrás hosszú távú egészségével. Enélkül az erőforrás kimerül, és mindenki veszít.

Példák

• Óceáni halászat
• Felszín alatti víztartó rétegek
• Közlegelő
• Levegőminőség (globális közös probléma)
• Utak és közterek