A gerenda egy fesztávolságon átívelő terheket hordoz. Ez egy vízszintes elem, amely egy födém, tető vagy híd súlyát tartja. A teher lefelé nyomódik, és a gerenda ellenáll. A gerenda teteje nyomás alá kerül, az alja húzódik, a középső része pedig nyírásnak áll ellen. Ezért a gerenda középen a legmélyebb, és gyakran a végein kúpos. Az anyagot ott helyezik el, ahol az erők a legnagyobbak.

A gerendák sokféle anyagból készülhetnek. A fagerendát könnyű vágni és rögzíteni, de a fesztávolsága korlátozott. Az acélgerenda, mint például az I-gerenda vagy a széles peremű gerenda, nagy terheket szállít nagy távolságokon. A vasbeton gerenda a beton nyomószilárdságát az acél szakítószilárdságával ötvözi. Egy rétegelt fagerenda, mint például a ragasztott fa vagy a LVL, nagyobb fesztávolságokat tesz lehetővé, mint a tömör fűrészáru. Mindegyiknek megvan a saját fesztávolság-mélység aránya, amely meghatározza, hogy milyen mélynek kell lennie a gerendának egy adott fesztávolsághoz.

Az alakváltozás gyakran jobban meghatározza a tervezést, mint a szilárdság. Egy túlságosan megereszkedett födémgerenda ruganyosnak érződik, és megrepedezheti a felületet. Az építési szabályzatok a lehajlást a fesztávolság töredékére korlátozzák, gyakran L/360-ra a födémek esetében. A csatlakozások is számítanak. A gerendának át kell adnia a terhet az oszlopokra, falakra vagy fejlécekre. Egy gyenge csatlakozás lebonthatja az egyébként szilárd szerkezetet. A mérnökök ezeket a csatlakozásokat gondosan kidolgozzák lemezek, csavarok, hegesztések és függesztők segítségével.