Etanol kukoricából. Biodízel szójából. Megújuló földgáz trágyából. A bioüzemanyagok biológiai anyagokból előállított üzemanyagok, és a kőolajtól való függőség csökkentésének egyik módjaként népszerűsítik őket. Az ötlet egyszerű: a növények növekedésük során elnyelik a szén-dioxidot, és az üzemanyag elégetése visszaadja azt. Ha a körforgás zárt, a nettó szén-dioxid-kibocsátás alacsony. A gyakorlatban az elszámolás bonyolultabb.

A bioüzemanyagok generációk során jelennek meg. Az első generációs bioüzemanyagok olyan élelmiszernövényeket használnak, mint a kukorica, a cukornád és a szója. Kereskedelmi forgalomban már befutottak, de versenyeznek az élelmiszertermeléssel és felhajtják az árakat. A második generációs bioüzemanyagok nem élelmiszerforrásokat használnak: mezőgazdasági maradványokat, faforgácsot és dedikált energianövényeket. Elkerülik az élelmiszer-üzemanyag konfliktust, de nehezebben átalakíthatók. A harmadik generációs bioüzemanyagok algákból származnak, amelyek tavakban nőhetnek, és olajat termelhetnek dízelolajhoz és sugárhajtású üzemanyaghoz. A technológia ígéretes, de drága.

Az éghajlati előnyök attól függenek, hogyan termesztik és dolgozzák fel az alapanyagot. A kukoricaetanol csak szerény mértékben csökkentheti az üvegházhatású gázok kibocsátását, ha figyelembe vesszük a műtrágyázást, a mezőgazdaságot és a lepárlást. A hulladékból és maradékanyagokból előállított bioüzemanyagok jobban teljesítenek. A helyszín is számít. Az erdőket védő bioüzemanyag jobb, mint az, amely kiirtja őket.

A bioüzemanyagok nem csodaszerek. Egy eszköz a sok közül, és az értékük a részletektől függ.