Minden épületnek van egy története, amely az építés előtt kezdődik és jóval a bontás után ér véget. Az életciklus-értékelés, vagy LCA, megpróbálja mérni a teljes történet környezeti hatását. Számba veszi az egyes szakaszokban felhasznált energiát, vizet és anyagokat, valamint a keletkező kibocsátásokat és hulladékot.

A szakaszok általában magukban foglalják a nyersanyag-kitermelést, a gyártást, a szállítást, az építést, az üzemeltetést, a karbantartást, valamint az élettartam végén történő ártalmatlanítást vagy újrahasznosítást. A legtöbb épület esetében az üzemeltetési fázis dominál, mivel a fűtés és a hűtés évtizedek alatt rengeteg energiát fogyaszt. De ahogy az épületek hatékonyabbá válnak, az anyagokban és az építésben megtestesült szén-dioxid egyre nagyobb jelentőséggel bír.

Az LCA eredményeit gyakran egyetlen hatáspontszámként fejezik ki, de a részletek számítanak. Egy alacsony szén-dioxid-kibocsátású anyag szűkös vizet használhat. Egy energiatakarékos épület nehezen újrahasznosítható kompozitokra támaszkodhat. A jó LCA-tanulmányok több hatáskategóriát is bemutatnak, nem csak egyet.

A módszert az ISO 14040 és 14044 szabvány szabályozza, ami értelmes összehasonlításokat tesz lehetővé. Nem tökéletes. Az adathiányok és a feltételezések torzíthatják az eredményeket. Ennek ellenére ez a legszigorúbb eszköz egy épület valódi környezeti költségeinek megértéséhez.