Az önellátó gazdaság olyan gazdaság, amelyben a termelés főként a csoport saját szükségleteit elégíti ki. Az emberek azt termesztik, vadásznak vagy gyűjtenek, amit megesznek, és azt állítják elő, amit felhasználnak. Kevés a felesleg, és kevés a profitorientált kereskedelem. Ez nem jelent szegénységet. Sok önellátó gazdaság megfelelő táplálkozást és ésszerű mennyiségű szabadidőt biztosít. Ami hiányzik belőlük, az a felhalmozás. A vagyon nem halmozódik fel, mert nincs piac, ahol eladhatnák, és nincs ok arra, hogy többet tároljanak, mint amennyit a csoport el tud fogyasztani.

A megélhetési gazdaságok számos formát ölthetnek: gyűjtögetés, állattenyésztés, kertészet és kisüzemi mezőgazdaság. A legtöbbjük kombinálja a stratégiákat. Egy család termeszthet növényeket, tarthat néhány állatot, és alkalmanként vadászhat is. A közös vonás az, hogy a termelés a felhasználásra, nem pedig a cserére irányul. A felesleget, amikor megjelenik, általában elajándékozzák vagy lakomázva fogyasztják, ahelyett, hogy eladnák. Ez megváltozik, amikor a piacok és az államok beavatkoznak. Az utak, az adók és a haszonnövények a megélhetési termelőket a szélesebb gazdaságokba vonják be, gyakran kedvezőtlen feltételekkel.

Közös jellemzők

• Közvetlen felhasználásra, nem értékesítésre történő termelés.
• Korlátozott felesleg és tárolási lehetőség.
• Különböző stratégiák a kockázatok csökkentésére.
• Olyan normák megosztása, amelyek újraosztják a bőséget.

A megélhetési gazdaságok nem csődbe ment piacgazdaságok, hanem racionális alkalmazkodás bizonyos környezetekhez és társadalmi körülményekhez.