A funkcionalizmus a társadalmat összekapcsolódó részek rendszerének tekinti, amelyek mindegyike hozzájárul az egész stabilitásához. A család, az oktatás, a gazdaság, a kormányzat és a vallás olyanok, mint egy test szervei. Olyan funkciókat látnak el, amelyek életben tartják a társadalmat. Amikor az egyik rész megváltozik, a többinek alkalmazkodnia kell.

Talcott Parsons és Robert Merton alakították ki az elméletet a 20. század közepén. Merton megkülönböztette a manifeszt funkciókat (szándékolt és nyilvánvaló) a látens funkcióktól (nem szándékolt és rejtett). A főiskola manifeszt funkciója az oktatás. A látens funkció a házastárs megtalálása. A diszfunkciók olyan következmények, amelyek aláássák a stabilitást.

Kulcsfogalmak

• Társadalmi struktúra: mintázott kapcsolatok és intézmények
• Megnyilvánuló funkciók: kívánt eredmények
• Látens funkciók: nem szándékolt eredmények
• Diszfunkciók: zavaró következmények

A funkcionalizmus az 1960-as és 70-es években kegyvesztetté vált. A kritikusok szerint igazolta a status quót, és figyelmen kívül hagyta a hatalmat és a konfliktust. Azóta felülvizsgálták, de alapvető gondolata megmaradt: a társadalmi intézmények kölcsönösen függenek egymástól, és az egyikben bekövetkező változás átgyűrűzik a többibe.