A vallásos nyelv megkülönbözteti az isteni élet számára elkülönített birodalmat a hétköznapi élettől. Ami a hétköznapi élethez tartozik, azt profánnak nevezik. A kifejezés eredetileg a templomon kívüli területet jelentette.

A profán tér, idő és tárgyak közös használatra állnak rendelkezésre különleges rituális óvintézkedések nélkül. A szent ezzel szemben tiszteletet és korlátozott hozzáférést követel. A határt a tisztaságra, a beszédre és a viselkedésre vonatkozó szabályok tartják fenn. A határ áthágása szentségtörést jelent.

A modern világi társadalmak kiterjesztik a profán birodalmat, és összezsugorítják a nyilvánosan szentnek elismertet. A különbségtétel mégis megmarad valamilyen formában, valahányszor az emberek bizonyos épületekben lehalkítják a hangjukat, vagy haboznak bizonyos szimbólumokat lazán kezelni. Az antropológusok és teológusok továbbra is azt vizsgálják, hogy a különböző kultúrák hogyan húzzák meg a határvonalat.

A profán nem feltétlenül rossz; egyszerűen nem szent.