A távolsághatás azt a felfedezést jelenti, hogy az elosztott tanulás vagy gyakorlás jobb hosszú távú megjegyezést eredményez, mint ugyanazon anyag tömeges tanulmányozása. A tanulási alkalmak időben történő elosztása hatékonyabb, mint a magolás.

Ebbinghaus több mint egy évszázaddal ezelőtt felismerte az előnyt; a későbbi kutatások széles anyag-, kor- és megőrzési időközönként megerősítették. A távolság időt hagy a konszolidációra, csökkenti a fáradtságot, és több különálló kontextust biztosít, amelyek gazdagítják az előhívási jelzéseket. Az optimális időköz attól függ, hogy mennyi ideig kell megőrizni az információt: a hosszabb megőrzési időközökhöz a hosszabb távolság előnyös.

Azok a diákok, akik egymást követő napokon áttekintik az anyagot, jobban teljesítenek, mint azok, akik ugyanannyi időt töltenek egyetlen alkalommal. Ez a hatás a motoros készségekre, valamint a verbális és fogalmi tanulásra is igaz. Robusztussága ellenére a tömeges gyakorlás továbbra is gyakori, mivel gyors, rövid távú eredményeket hoz, amelyek kielégítőnek érződnek, annak ellenére, hogy gyorsan elhalványulnak.

A szétszórt tanulás tovább tart, mint a sűrített.