A nyelvi determinizmus a Sapir-Whorf-hipotézis erős formája: az az állítás, hogy a beszélt nyelv meghatározza a gondolkodásmódját. A legszigorúbb változatában a különböző nyelvek beszélői különböző kognitív világokban élnek, mivel nyelveik másképp ábrázolják a valóságot.

Benjamin Lee Whorf azzal érvelt, hogy egy nyelv nyelvtana és szókincse alakítja a szokásos gondolkodást. Rámutatott a nyelvek idő-, szám- és térbeli viszonyok kódolásának különbségeire. Későbbi kutatások a gondolat mérsékeltebb változatait – a nyelvi relativitáselméletet – tesztelték, azt vizsgálva, hogy a nyelv vajon befolyásolja-e, ahelyett, hogy szigorúan meghatározza-e a figyelmet, az emlékezetet és a kategorizációt. A bizonyítékok vegyesek. A nyelv bizonyos megkülönböztetések felé terelheti a figyelmet, és egyes fogalmakat könnyebben hozzáférhetővé tehet, mégis az emberek olyan kategóriákról gondolkodhatnak, amelyekre a nyelvükben egyetlen szó sem található, és a különböző nyelvek beszélői ugyanarra a logikus következtetésre juthatnak.

A legtöbb kortárs pszicholingvistikus elutasítja a szigorú determinizmust, miközben elfogadja, hogy a nyelv finom, mérhető hatást gyakorolhat a kognícióra. A vita továbbra is ösztönzi a színérzékelés, a térbeli gondolkodás és az idő ábrázolásának kutatását.

A nyelv a gondolkodás erőteljes eszköze. Hogy a gondolkodás börtöne is-e, az továbbra is empirikus kérdés, amelyre összetett a válasz.