A kapu-szabályozás elmélete szerint a gerincvelőben található egy neurológiai „kaput”, amely vagy blokkolja a fájdalomjeleket, vagy lehetővé teszi azok átjutását az agyba. A kaput a fájdalmat hordozó kis idegrostok aktivitása nyitja, és a nagyobb rostok aktivitása vagy az agyból lejövő jelek zárják.

Ronald Melzack és Patrick Wall 1965-ben vezették be az elméletet. Ez elmagyarázta, hogy miért csökkentheti a fájdalmat a behajlított könyök dörzsölése – az érintésből származó nagy rostaktivitás zárja a kaput –, és hogy miért erősíthetik vagy csökkenthetik a fájdalmat olyan pszichológiai tényezők, mint a figyelem, az elvárás és az érzelmek. A gerincvelő hátsó szarvában található substantia gelatinosa-t javasolták a kapu helyének.

A későbbi kutatások finomították az anatómiai részleteket, de az alapötlet továbbra is meghatározó maradt. A fájdalom nem egyszerűen a szövetkárosodás hőmérője; egy olyan konstrukció, amely az idegrendszer több szintjén modulálódik. Az elmélet utat nyitott a kaput célzó kezelések – transzkután elektromos idegstimuláció, kognitív stratégiák és bizonyos gyógyszerek – előtt, nem csak a perifériás sérülést.

A fájdalom csak akkor jut el a tudatossághoz, ha a kapu átengedi. Ez a felismerés megváltoztatta a fájdalom megértését és kezelését.