Az ad hominem egy olyan érvelési tévedés, amely a személyt támadja, nem pedig az érvet. Nem az állítást célzod meg. A kérelmezőt támadod. Azt mondod, hogy ostoba, elfogult vagy képmutató. A támadásnak nincs köze az érvelés igazságához. Még egy hazug is mondhat igazat. Még egy bolondnak is lehet igaza.

A kifejezés latinul a „személyhez” szóból ered. A téves értelmezésnek többféle formája létezik. A sértő „ad hominem” a személyt sérti. A körülményes „ad hominem” a személy körülményeire mutat rá. A „tu quoque ad hominem” képmutatással vádolja a személyt. Mindhárom esetben kerülik a vitát. Témát váltanak a személyre.

Személyeskedésre vonatkozó példák

• Túl fiatal vagy ahhoz, hogy megértsd a közgazdaságtant.
• Csak azért támogatod ezt a politikát, mert te is hasznot húzol belőle.
• Kritizálod a dohányzást, pedig régen te is dohányoztál.
• Mivel büntetett előéletű bűnöző, a vallomása értéktelen.
• Mivel nő, ezért nem tud objektíven ítélkezni a kérdésben.

Az ad personem csábító. Könnyebb megtámadni egy személyt, mint egy érvet. Érzelmekre apellál. Összehozza a tömeget. Elkerüli az érvelés nehéz munkáját. De tévedés. Az érvelő jelleme elkülönül az érveléstől. Egy rossz ember is tud jó érvet felhozni. Egy jó ember is tud rosszat. Az érv önmagában áll vagy bukik. Ez az elv. A gyakorlatban a jellem számít a tárgyalótermekben és a választásokon. A hitelesség lényeges. De a hitelesség nem ugyanaz, mint az igazság. Egy ad personem támadás megpróbálja az igazságot jellemre cserélni. Kudarcot vall. Az érv megmarad. Választ kell adni rá.