A függőség olyan állapot, amelyet egy anyag vagy viselkedés kényszeres használata jellemez a káros következmények ellenére. A személy továbbra is keresi a szert vagy a tevékenységet, még akkor is, ha az károsítja az egészségét, a kapcsolatait, a munkáját és az önbecsülését.

Neurobiológiailag a függőséget okozó szerek megzavarják az agy jutalmazó áramköreit, különösen a dopamin útvonalakat, amelyek normális esetben a túléléssel kapcsolatos viselkedéseket erősítik. Az ismételt expozíció toleranciát – ugyanazon hatás eléréséhez több anyagra van szükség – és függőséget okoz, így az elvonási tünetek a használat abbahagyásakor jelentkeznek. A sóvárgás a szer kiürülése után is sokáig fennállhat, feltételes jelzések és az agyi áramkörök tartós változásai által vezérelve. A viselkedési függőségek, mint például a szerencsejáték, átfedő rendszereket aktiválnak.

Nem mindenki, aki használ valamilyen szert, válik függővé. A genetikai sebezhetőség, a korai stressz, a mentális egészségi állapot és a társas környezet mind befolyásolja a kockázatot. A kezelési megközelítések közé tartozik a gyógyszeres kezelés az elvonási tünetek enyhítésére vagy a szer hatásainak blokkolására, a kognitív viselkedésterápia a szokások és a megküzdési stratégiák megváltoztatására, valamint a kölcsönös segítő csoportok, amelyek struktúrát és elszámoltathatóságot biztosítanak. A visszaesés gyakori, és jobb a krónikus folyamat részeként tekinteni, mint erkölcsi kudarcként.

A függőség leszűkíti az életet, amíg az anyag vagy a viselkedés nem válik a szervezőelvvé. A felépülés ennek az életnek a lassú kiszélesítése újból.