A ritmus a hangok és a csendek időbeni mintázata. Magában foglalja az ütemet, a metrumot, a hangjegyek és szünetek meghatározott időtartamát, valamint azt, ahogyan ezek az elemek kölcsönhatásba lépnek, hogy előrehaladást vagy sztázist hozzanak létre.

Egy erős ritmikus identitás azonnal felismerhetővé tehet egy darabot még dallama nélkül is. A szinkopa, a poliritmia és a változó ütemek összetettséget és izgalmat adnak a dallamnak. A különböző zenei kultúrák eltérő módon szervezik a ritmust, a nyugati zene megszokott ütemeitől az indiai klasszikus zene vagy a nyugat-afrikai dobolás bonyolult ciklikus mintáiig.

Az előadók számolás, mozgás és hallgatás révén sajátítják el a ritmust. A biztos ritmikus alap kifejezési szabadságot tesz lehetővé; enélkül még a pontos hangmagasságok sem koherensek. A ritmus gyakran az első elem, ami bevonzza a hallgatókat a zenébe, és az utolsó, aminek az érzékelését elveszítik.

A tapsolás vagy egy ritmus kopogtatása az egyik legegyszerűbb és legsokoldalúbb zenei cselekedet.