Egy adott pillanatban egy vállalat bizonyos vagyontárgyakkal rendelkezik, és bizonyos összegekkel tartozik. A mérleg ezeket az eszközöket, kötelezettségeket és a fennmaradó saját tőkét mutatja ki. Az eszközök az egyik oldalon, a kötelezettségek és a saját tőke a másikon jelennek meg. A két oldalnak egyensúlyban kell lennie: az eszközök egyenlőek a kötelezettségekkel és a saját tőkével. A kimutatás pillanatkép, nem pedig az időbeli folyamatok nyilvántartása.

A forgóeszközöket és a rövid lejáratú kötelezettségeket elkülönítik a hosszabb lejáratú tételektől, hogy a likviditás felmérhető legyen. A saját tőke a tulajdonosok maradványkövetelését jelenti az adósságok levonása után. Az elemzők a mérlegből származó mutatókat – adósság-saját tőke arányt, folyó likviditási mutatót és egyéb – használják a pénzügyi helyzet és a kockázat értékelésére.

A mérleget a számviteli standardok szerint készítik, amelyek meghatározzák az elszámolási és értékelési szabályokat. Az értékcsökkenéssel, a készletgazdálkodási módszerekkel vagy az immateriális javak kezelésével kapcsolatos eltérő döntések befolyásolhatják a számokat. Az olvasóknak ezért mind a számokra, mind a mögöttük álló szabályzatok ismeretére szükségük van. Az eredménykimutatással és a cash flow kimutatással együtt a mérleg alkotja a pénzügyi beszámolás magját.