Az irónia az elvárás és a valóság, illetve a kimondott és a szándékolt dolog közötti ellentét. A látszat és az igazság közötti szakadékból táplálkozik.

A verbális irónia akkor fordul elő, amikor egy beszélő valamit mond, de mást gondol, gyakran az ellenkezőjét. A szituációs irónia akkor jelentkezik, amikor az események a várttal ellentétesen alakulnak. A drámai irónia akkor jelentkezik, amikor a közönség tudja, amit a szereplők nem. Mindhárom forma kettős tudatosságon alapul: a felszínen és a mögöttes valóságon. Az irónia lehet komikus, keserű, szelíd vagy tragikus a téttől és a hangnemtől függően.

Az irónia felismerése kontextuális érzékenységet igényel; ugyanaz a mondat lehet szó szerinti vagy ironikus a helyzettől és a megfogalmazástól függően. Az írók a hangnem, az ellentmondás, a túlzás vagy az események elrendezése révén jelzik az iróniát. A túl nyilvánvaló irónia nehézkesnek érződik; a sikeresen kezelt irónia az olvasónak azt az örömöt nyújtja, hogy a felszínen keresztül egy összetettebb igazságot tár fel.

Amikor a jelentés az ellentmondásban él, nem pedig az egyenes kijelentésben, akkor az irónia működik.