A visszaemlékezés egy olyan jelenet, amely megszakítja a történet kronológiai folyását, hogy egy korábbi eseményt mutasson be. Olyan hátteret biztosít, amely megvilágítja a jelenlegi cselekményt.

Az eszközt beindíthatja egy szereplő emléke, egy felfedezés, vagy a narrátor döntése, hogy kitöltse a korábbi történelmet. A hatékony visszaemlékezések világosan jelezve vannak, így az olvasók nem veszítik el a fő idővonalat. A jelenről alkotott közönségfelfogás megváltoztatásával kell kiérdemelniük a helyüket; az emlékként álcázott puszta információhalmazok mechanikusnak érződnek. A film és a próza másképp kezeli az átmeneteket, de az alapvető cél ugyanaz marad.

A visszaemlékezések lehetnek rövidek vagy hosszabbak, egyszeresek vagy többszörösek. Egyes narratívákban a múlt végül ugyanolyan fontossá válik, mint a jelen, és a szerkezet addig metszi a két idősíkot, amíg azok össze nem futnak. A kockázat mindig az, hogy a megszakítás elszívja a lendületet; a jutalom a mélység és a fokozatos feltárulás arról, hogy a szereplők miért viselkednek úgy, ahogy.

Amikor a történet visszalép az időben, hogy felidézzen egy korábbi kulcsfontosságú pillanatot, az eszköz egy visszaemlékezés.