A közvetlen jellemzés akkor történik, amikor a narrátor vagy egy másik szereplő explicit módon elmondja az olvasónak, hogy milyen egy szereplő. A tulajdonságok kimondottak, nem pedig cselekvésen vagy párbeszéden keresztül sugalltak.

A „nagylelkű asszony volt” kifejezés közvetlen jellemzés. A másik lehetőség – megmutatni, hogy a szereplő időt és erőforrásokat áldoz anélkül, hogy megkérdeznék – a közvetett. Mindkét módszer hasznos. A közvetlen jellemzés hatékony és gyorsan megalapozhatja az alapvető tulajdonságokat; túlzottan alkalmazva nyersnek hat, és kevés munkát hagy az olvasónak. A képzett írók gyakran kombinálják a kettőt, megállapítanak egy tulajdonságot, majd bemutatják azt, vagy hagyják, hogy a későbbi cselekedetek bonyolítsák a kezdeti közvetlen kijelentést.

Az első személyű elbeszélésben a beszélő másokról tett közvetlen megjegyzései egyben jellemzik is a beszélőt, mivel az ítéletek értékeket és elfogultságokat tárnak fel. A közvetlen jellemzés gyakori a régebbi szépirodalomban és bizonyos populáris műfajokban; a kortárs szépirodalom inkább az indirekt módszert részesíti előnyben, bár a közvetlen megközelítés soha nem tűnik el teljesen.

Amikor a szöveg egyszerűen csak bejelenti egy szereplő tulajdonságait, a jellemzés közvetlen.