A neveléstörténeti regény egy olyan regény, amely egy fiatal főszereplő erkölcsi, pszichológiai és társadalmi fejlődését követi nyomon gyermekkorától vagy serdülőkorától felnőttkoráig. A német kifejezés jelentése „formációs regény”.

A klasszikus minta a hős tapasztalatokon keresztüli nevelődését követi – gyakran utazás az otthontól, találkozások mentorokkal és kísértőkkel, hibák, majd végül beilleszkedés a társadalomba vagy annak szándékos elutasítása. Goethe Wilhelm Meister Tanulószeretete megalapozta a típust; Dickens Nagy várakozásai, Joyce Fiatalember portréja és számos későbbi felnőtté válásról szóló regénye adaptálja. A hangsúly továbbra is a belső fejlődésen, legalább annyira a külső eseményeken van.

Nem minden felnőtté válásról szóló történet neveléstörténet. A műfaj egy értelmes önfelfedezési ívet és egy végső – bármennyire is ideiglenes – pozíciót sugall, amelyből a korábbi élet megérthető. A kortárs változatok megkérdőjelezhetik a koherens önalakulás lehetőségét, mégis abban az elvárásban élnek, hogy a fiatalság a döntő alakítás időszaka.

Amikor egy regény központi kérdése az, hogyan válik egy fiatalból azzá a felnőtté, aki, akkor az a nevelési regény hagyományához tartozik.