Igyál meg egy pohár vizet, amikor kiszáradtál, és az hihetetlenül finom lesz. Igyál meg egy másodikat, és az is finom marad. A negyedikre már elfogyasztod. Az egyes poharak által nyújtott elégedettség csökken, ahogy többet fogyasztasz. Ez a elégedettség a hasznosság, és a csökkenése a csökkenő határhaszon törvénye, a közgazdaságtan egyik legrégebbi elmélete.

A hasznosság semmilyen fizikai értelemben nem mérhető. Nem nézhetünk egy banánra, és nem olvashatjuk le a hasznosságát úgy, ahogy a súlyát. A közgazdászok ordinális rangsorként kezelik: az emberek mondhatják, hogy egy jószágcsomagot előnyben részesítenek egy másikkal szemben, de nem aszerint, hogy mennyire. A korai utilitarista gondolkodásúak, mint például Jeremy Bentham, úgy gondolták, hogy a hasznosság összegezhető a társadalom egészére, és hogy a legjobb politika maximalizálja a teljes boldogságot. A modern közgazdászok óvatosabbak. Az emberek közötti hasznosság összehasonlítása nehéz feladat, ezért olyan vitatott terület a jóléti közgazdaságtan.

A koncepció máig kiérdemli a helyét. Megmagyarázza, miért vonzó a biztosítás: egy katasztrófa során elvesztett dollár jobban fáj, mint egy jó időkben megszerzett dollár. Ez az elmélet alapozza meg a fogyasztói döntések elméletét, ahol az emberek a költségvetés keretein belül a teljes hasznosság maximalizálása érdekében osztják el a jövedelmüket. És tisztázza, hogy miért kerül kevesebbe a víz, ami létfontosságú, mint a gyémánt, ami nem az. A szűkösség és a határhaszon, nem pedig önmagában a hasznosság, határozza meg az árakat.

Segédprogram fogalmak

• Teljes hasznosság: a fogyasztásból adódó általános elégedettség
• Határhaszon: egy további egységből származó elégedettség
• Csökkenő határhaszon: minden további egység kevesebbet elégít ki
• Ordinális hasznosság: rangsorolás mérés nélkül