Vannak olyan kötések, amelyekhez nincs szükség szögekre. A ragasztók kémiai vagy fizikai erők segítségével tartják össze az anyagokat, szétterjednek a felületen és megkeményednek, hogy folyamatos kapcsolatot hozzanak létre. A főzés során ez a kifejezés ritkán jelenik meg, de az elv igen. A tojásos keverék a tésztát a pite pereméhez ragasztja. A keményítőpép besűríti a szószt és megköti az összetevőit. A méz és a szirup ehető ragasztóként működik a müzliszeletekben és a péksüteményekben.

A konyhában a legismertebb ragasztó valószínűleg bizonyos ételek természetes ragacsossága. A ragacsos rizs összetartja a sushit és a mochit. A pektin kenhető géllé köti a lekvárt. A zselatin folyékony alapléből remegő szilárd anyagot képez. Ezek nem ragasztók a szó szoros értelmében, de ugyanazt a funkciót töltik be: a különálló komponenseket koherens egésszé kötik össze.

A konyhán kívül a ragasztók alapvető építőipari anyagok. Az építőipari ragasztó a gipszkartont a gerendákhoz, az aljzatot pedig a gerendákhoz köti. A feszültséget a csatlakozásokon keresztül osztja el, ahelyett, hogy a rögzítőelemekre koncentrálná. Az epoxigyanta merev, nagy szilárdságú kötéseket képez. A kontaktcement azonnali kötést biztosít. A felület előkészítése fontosabb, mint maga a ragasztó. A por, az olaj és a nedvesség gyengíti a kötést, ezért a címkén található utasítások nem javaslatok.