Egy szereplő sétál egy fa padlón. A léptek nem azok, amelyeket a forgatáson rögzítettek. Ezek Foley-hangok. A Foley a mindennapi hangok utómunkálatok során hozzáadott reprodukciója. Nevét Jack Foley-ról, a Universal Studios hangszerkesztőjéről kapta, aki az 1920-as években fejlesztette ki a technikát. A hangok között léptek, textilzörgés, ajtók nyílása, poharak csilingelése és ökölcsapódások hallatszanak. Ezeket a hangokat egy stúdióban, a képpel szinkronban rögzíti egy Foley-művész.

Foley-ra azért van szükség, mert a forgatáson felvett hangok gyakran használhatatlanok. A rúdmikrofon párbeszédeket vesz fel, nem lépteket. A díszlet zajos. A színész cipője nem megfelelő a karakterhez. A rendező egy olyan speciális hangzást szeretne, amely a való világban nem létezik. Foley pótolja a hiányzó hangokat, és felerősíti a meglévőket. Textúrát, realizmust és érzelmi hatást ad a filmnek.

A Foley-művészek egy speciálisan felszerelt stúdióban, az úgynevezett Foley-színpadon dolgoznak. Valós időben figyelik a képet és adják elő a hangokat. Különféle kellékeket használnak: cipőket, ruhát, üvegárut, ajtókat és kavicsot. Különböző felületeken járhatnak, hogy passzoljanak a szereplő lépéseihez. Összetörhetnek egy káposztát, hogy ütést szimuláljanak. Pattinthatnak egy sárgarépát, hogy csonttörést szimuláljanak. A munka kreatív és fizikai. Időzítést, képzelőerőt és jó fület igényel.

Foley a film egyik legláthatatlanabb alkotása. Amikor működik, a közönség nem veszi észre. Egyszerűen elhiszik a világot. Amikor kudarcot vall, a film üresnek érződik. Foley a valóság hangja egy konstruált világban.