A szereplők beszélgetnek egymással, az olvasó pedig kihallgatja őket. A párbeszéd a beszélgetés írásos ábrázolása egy történetben, színdarabban vagy filmforgatókönyvben. A jó párbeszéd előremozdítja a cselekményt, feltárja a karaktereket, és a természetes beszéd illúzióját kelti anélkül, hogy a valódi beszéd minden egyes habozását és töltelékszavát reprodukálná.

A drámaírók és regényírók kifejlesztenek egy fület a különböző beszélők ritmusaira. A gyermek mondatai különböznek a felnőttéitől; egy formális szereplő dikciója eltér a hétköznapiétól. A forrásmegjelölések („ő mondta”, „motyogott”) és a cselekvési ütemek segítenek az olvasónak nyomon követni, hogy ki beszél és mi történik még. A túlzott magyarázat vagy a közhelyes kijelentések mesterségesnek tűnhetnek a párbeszédekben.

A drámában a párbeszéd viseli a történetmesélés szinte teljes terhét. A prózai szépirodalomban váltakozik az elbeszéléssel és a leírással. Akárhogy is, a szóbeli párbeszédek azok, ahol a kapcsolatok próbára válnak, titkok bontakoznak ki és konfliktusok eszkalálódnak. Amikor a párbeszéd működik, az olvasók úgy érzik, hogy jelen vannak a szereplőkkel a szobában, hallgatják őket, ahelyett, hogy elmondanák nekik.