A tartalékolási kötelezettség a betétek azon minimális hányada, amelyet a bankoknak tartalékként kell tartaniuk. Ezt a részt nem kölcsönözhetik ki. A követelményt a központi bank határozza meg, és a tranzakciós számlákra, például a folyószámlákra vonatkozik. Ha a követelmény 10 százalék, és egy banknak 100 millió dollárnyi betétje van, akkor 10 millió dollárt tartalékban kell tartania, a fennmaradó 90 millió dollárt pedig kölcsönadhatja.

A tartalékráta egy monetáris politikai eszköz. Emelése csökkenti a bankok által hitelezhető összeget, ami szigorítja a hitelezést. Csökkentése növeli a hitelezési kapacitást. A gyakorlatban a központi bankok ritkán változtatnak rajta, mivel a hatások tompák és nehezen előre jelezhetők. A nyíltpiaci műveletek és a kamatláb-politika az előnyben részesített eszközök.

Az Egyesült Államok 2020 márciusában nullára csökkentette a kötelező tartalékolást. A Federal Reserve azzal érvelt, hogy a tartalékok bőségesek, és a tőke- és likviditási szabályok elegendőek a kockázatok kezelésére. Más országok továbbra is alkalmazzák a kötelező tartalékolást. Kína gyakran módosítja azokat a hitelnövekedés kezelése érdekében. Brazília pedig a rövid távú tőkebeáramlások visszaszorítására használja őket.

A tartalékkövetelmények nem ugyanazok, mint a tőkekövetelmények. A tartalékok készpénz vagy betétek a központi banknál, amelyeket a kifizetések fedezésére tartanak. A tőke az eszközök és a kötelezettségek közötti különbség, amelyet a veszteségek elnyelésére tartanak. Mindkettő fontos, de más célt szolgálnak. Egy bank teljesítheti a tartalékkövetelményét, és mégis csődbe mehet, ha nincs elég tőkéje.