Az oszlop egy függőleges szerkezeti elem, amely felülről lefelé, az alapig viszi a terhet. Ez az építészet egyik legrégebbi szerkezeti eleme. A görögök kőből faragták, a rómaiak finomították arányaikat, a modern mérnökök pedig acélból és vasbetonból építik.

Az oszlopok elsősorban nyomás alatt működnek. A felülre ható terhelés az anyagon keresztül lefelé halad az alapig. Ha az oszlop rövid és vastag, akkor összetörik. Ha hosszú és karcsú, akkor meghajlik. A hosszúság, az alak és az anyag közötti kapcsolat határozza meg, hogy mekkora terhet képes elbírni.

Az oszlopok lehetnek belső vagy külső, látszó vagy rejtett szerkezetűek. Sok épületben falakba vannak rejtve, vagy sima felület érdekében ki vannak bélelve. Másokban ünneplik őket – mint például egy parkolóház látszóbeton oszlopai, egy ipari csarnok acéloszlopai.

A csatlakozások fontosak. Egy oszlopnak át kell adnia a terhet az alapozásra, és fel kell vennie a terheket a felette lévő gerendákról és födémekről. A rosszul kidolgozott csatlakozások meghibásodáshoz vezethetnek, különösen szeizmikus vagy szélterhelés alatt.