A radiokarbonos kormeghatározás a szén-14 bomlását méri a szerves maradványok korának meghatározásához. Az élőlények elnyelik a szenet a légkörből, beleértve egy kis mennyiségű radioaktív szén-14-et is. Amikor elpusztulnak, ez a szén ismert sebességgel bomlani kezd. A visszamaradt szén mennyiségének mérésével a tudósok kiszámíthatják, hogy az élőlény mennyi idővel ezelőtt pusztult el. Willard Libby az 1940-es évek végén fejlesztette ki a módszert, és 1960-ban Nobel-díjat kapott érte.

A technika akár 50 000 éves anyagokon is működik. Gyakori minták a csont, a fa, a faszén, a kagyló és a tőzeg. A szennyeződés állandó problémát jelent. Egyetlen ujjlenyomat vagy egy csepp tartósítószer is torzíthatja az eredményeket. A kalibráció azért is szükséges, mert a légköri szén-14-szint az idők során változott. A fa évgyűrűinek szekvenciáit és más adatokat használják a nyers dátumok korrigálására.

Mit tehet és mit nem

• Szerves anyagokat datál, nem követ vagy fémet.
• Nagyjából 50 000 évig hatékony.
• Kalibrációt igényel ismert szabványok alapján.
• A szennyeződés a hibák egyik fő forrása.

A radiokarbonos kormeghatározás átalakította a régészetet. A relatív sorrendeket abszolút kronológiákká alakította, és arra kényszerítette a kutatókat, hogy feladják az őstörténet ütemével kapcsolatos számos korábbi feltételezést.